Fila brasileiro

A Fila Brasileiro kutyafajta

Fila Brasileiro Standard

Fila brasileiro szuka testtájak

A filának két standardja van az FCI által elfogadott és a CAFIB által elfogadott. A FCI (illetve a CBKC régen BKC, vagyis Brazil Kennel Klub, hiszen a fajta gazda országának joga a fajta standardjának megírása) az évek során többször változtatott rajta, legutóbb 2016 őszén a következővel: a pofa valamivel rövidebb, mint a koponya, a test hossza a szegycsonttól mérve a farcsontig, meghaladja a marmagasságot  15 %-kal. A CAFIB standard viszont a megírása óta változatlan. A szervezet 1978-ban jött létre azzal a céllal, hogy szeretett fajtájukat megmentsék az idegen fajtákkal való keresztezésektől, melyek majdnem a fila brasileiro vesztét okozták. Az összehasonlító táblázathoz kattints a gombra..

A gyarmatósítók 1700-as évek vége

Fila Brasileiro Származása

A fajta története Brazília felfedezésével kezdődött (1500 Pedro Alves Cabral). A fila származása örök homályba vész. Nem tudjuk pontosan, hogy milyen fajtákból alakulhatott ki, csak a történelmi események szereplőiből következtethetünk és a fajtajegyekre. Az Európából oda utazó felfedezők és telepesek magukkal vitték kutyáikat és szembetalálkoztak az európai környezettől jóval keményebb körülményekre…

Fila brasileiro szuka vágtázik szemből

Fila Brasileiro Megjelenése

A fila brasileiro a molosser családba tartozó kutyafajta, de sok szempontból különbözik rokonaitól. Visel magán molossoid és véreb jellemzőket, de kiemelném, hogy egyik molosser fajtára se és a bloodhoundra sem hasonlít(hat). Valahol középúton helyezkedik el, mint valami „vadászmolosser” vagy „fogókutya”. Sajnos az FCI-nek nincs ilyen besorolása, pedig a fajta jobb megértése érdekében előnyösebb lehetne…

Fila brasileiro kan temperamentuma ködben

Fila Brasileiro Temperamentuma

A fila jelleme az, ami élesen elhatárolja és megkülönbözteti őt a többi fajtától. Nagyon fejlett védőösztönnel rendelkezik, ami nagyszerű őrkutyává teszi. Néhány országban a fajta tartása, tenyésztése korlátozva van. Itt is van eltérés az FCI-s és a CAFIB-os standard között. A CAFIB-os leírja, hogy a „vérmérsékletéből adódóan a kutyakiállításokon nem engedi, hogy a bíró (idegen) hozzáérjen….

Fila brasileiro család: felnőtt kan, fiatal szuka és a kölykök

Fila Brasileiro Tartása

A fila mindig alkalmazkodik a környezetéhez. Tarthatjuk a kertben, tanyasi környezetben és akár lakásban is. Bárhol jól érzi magát azzal a feltétellel, hogy a gazdájával rendszeresen együtt lehet. Nem lesz kiegyensúlyozott filánk és a jelleme sem fejlődik megfelelően, ha kölyök korában csak megetetjük és állandóan regulázzuk. Tartás szempontjából nem különösebben igényes, de nagyon fontos a velük való foglalkozás, az együtt töltött idő természetesen felnőtt korában is…